Átlagos vs. kiemelkedő

Ez egy rendkívül fontos cikk számomra. Arról szól, hogy mivel is kellene foglalkoznom: azzal a 0,01%-kal, azokkal az elképesztően kiemelkedő egyénekkel, akik minden hátráltató körülmény ellenére olyasmit érnek el, amit nem várhatunk el senkitől, vagy azzal a rengeteg emberrel, aki átlagosan teljesít. (Az esély nélkül születettek, akik sikertelenül fejezik be az életet: ez egyértelműen nem az én témám.)

Az első kategória felemelő, nagyszerű, kivételes emberek halmazempáta, akiktől rengeteget lehet tanulni és akik élettörténetéből emberi nagyság árad.

A második kategória a valóság. Szürke, kisszerű, végletesen emberi. A komikus és a drámai elemek hétköznapian rendhagyó keveredése.

Az első kategória érdekességnek, szenzációs sztorinak (mint pl. a Gettómilliomos) jó mindenkinek, de a legtöbbeknek ez teljesen hihetetlen és ugyanannyira kevéssé tudnak vele azonosulni, mintha földönkívüliek érkeznének ide egy távoli galaxisból.

A második kategóriára már rágondolni is egy kicsit kellemetlen: egy óriásit sóhajtok. Ám ez a rengeteg ember (hány ember átlagos? lehet erre statisztikailag válaszolni? Mondjuk 80% átlagos, 10% felül-, míg 10% alulteljesít?!) csak fontosabb, mint az a 0,01% igazán különleges, nem?

happydad
Élni. Kockáztasd az átlagos életet egy rendkívüliért!

Az ember fontos dolgokkal akar foglalkozni, persze. De mi van, ha annak a 0,01%-nak valóban hasznos tanácsot tudok adni, míg az átlagnak (mondjuk 80%-nak) gyakorlatilag használhatatlanok és olvashatatlanok (lesznek) az én gondolataim!?

A kérdés ismét ahhoz tér vissza, amiről már sokat gondolkodtam és cikket is írtam: mi a fontos az életben?!

Kicsit South Park-osabban kifejezve mindez:
Azért vagytok itt, mert
ti jelentitek Amerika jövőjét!
Egy nap majd talán orvos lesz
belőletek, vagy ügyvéd, vagy tudós!
Legtöbbetek azonban valószínűleg
benzinkutas lesz, vagy gyári melós.
És pont ezért van a barkácsóra!
/South Park 3. szezon, 4. rész Tweek vs Craig/

south-park-shop-class
Ne buzgálkodjatok!

Vegyünk két egyszerű példát.

1. Mi a közös PSY-ben, Wiz Khalifában, Taylor Swiftben, Adeleben, Justin Bieberben, Major Lazerben? Mindnyájan olyan zeneszámot és klipet készítettek, amelyet több mint egy milliárdszor (!) néztek meg, csak a Youtube-on. Ők, ha bármilyen üzenetet közvetítettek, azt bizonyosan könnyen emészthető módon tették, amely a világ óriási részén népszerűvé tette őket. Ezzel az én életem részei is lettek. Mégis, valószínűleg nagyon kevés komoly gondolkodó nevezné meg ezeket az előadókat, mint az életüket igazán befolyásolókat.

psy_gangnam_style
PSY: Gangnam style (2,61 milliárdos nézettség a Youtube-on)

2. Van egy Robert Bresson nevű francia rendező, aki olyannyira minimalista filmeket készített, hogy a filmjei gyakorlatilag nézhetetlenek. Ennek ellenére a francia új hullám egyik atyja, a kritikusok szerint a legnagyobb francia rendező(k egyike) – és olyan rendezők állítják, hogy Bresson óriási hatással volt rájuk, mint Tarkovsky, Haneke, Jarmusch, Kaurismaki és Paul Schrader. Az ő filmjeik még mindig nem abszolút az átlagnak szólnak (nem, egyikük sem rendezte Szenilla keresését, vagy Batman vs. Supermant), de azért igen ismertek: BAFTA díj, Oscar jelölések, Golden Globe jelölések és egy-egy közönségfilm, mint a Taxisofőr, fűződik a nevükhöz.

Bár jellemzően több hét rákészülés után vagyok csak képes Bresson egy filmjét megnézni, akkor is csak sok részletben, úgy, hogy többször elalszom rajta, de ezt a fickót, aki millió dollárok helyett olyannyira kevés pénzt gyűjtött csak össze, hogy öt évente sikerült egy filmet rendeznie és idő előtt kellett visszavonulnia pénzhiány miatt, rendkívül nagyra tartom.

robert bresson donkey
Robert Bresson szamárháton

Akarok olyan híres lenni, mint PSY és Justin Bieber? A válasz egy részről igen: olyan sok emberhez szeretnék eljutni, amennyihez ez lehetséges. Más részről talán még az átlagnál is kevésbé: képtelen vagyok kompromisszumokra, legyen szó egy kellemes csevegésről, mosolyról, lényegtelen véleményről – vagy egy cikkről. Képtelen vagyok megfelelni az elvárásoknak, amelyek híressé tehetnének. A témáim és stílusom megteremtik majd a saját közönségüket, lényegüket és értéküket? Robert Bresson leszek, aki csak 0,01%-nak készít nézhető filmet?

Vagy nem kell választanom? Elérhető a mestermű: a sok rétegű, nagyközönségnek is élvezhető, kritikusok által is elismert, mély, mégis könnyed alkotás? Hát, hát. Mesterműveket akarok én is írni, készíteni. De mesterművekhez jó esetben is csak egyszer-egyszer ér el az alkotó: egy élethosszú munkafolyamat kivételes pillanataiban. Alfától gammáig nincsenek mesterművek. Kérdések, megválaszolatlan kérdések vannak az élet legnagyobb részében.

Mesterművek azért léteznek…

Csakúgy, mint néhány nagyon beszűkülten gondolkodó, jellemzően republikánus, idős amerikai utasom, akik azt tartották “nagyon keményen kell dolgozni, ahogy én tettem, és nem másokon élősködni meg juttatásokat meg ingyen egészségügyet meg még mit nem várni”, én is úgy gondoltam, hogy nem baj az, ha a Szeged-Budapest vonatjegy ára 4000 Ft, ha én ki tudom cselezni a kalauzt és fél- vagy harmadáron tudok utazni. Ha én meg tudom csinálni, Te is meg tudod csinálni!
De sem az idős utasaim, sem az én empátia-hiányom és egy elenyésző kisebbség számára működő modell nem állja meg a helyét az egész társadalomra nézve. Nem várhatjuk el a féllábútól, hogy maratonfutó legyen. Nem várhatjuk el a Down-szindrómástól, hogy PhD-zzen. Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy a prioritása az legyen, hogy akár önmagát, akár a társadalmat a végletekig igyekezzen fejleszteni. Ezért baj, ha nincs ingyenes egészségügy és túl drága a vonatjegy. Ezért működik a demokrácia.

churchill
A demokrácia legjobb ellenérve egy 5 perces beszélgetés egy átlagos szavazóval

Nézd meg Ayaan Hirsi Alit: a Szomáliában legrosszabbkor (1969-ben) született nő a 2005-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere között van! Téged mi tart vissza Szabolcs megyében, Makón, Szegeden, a Nyóckerben?!
A 0,01% számára ez tök jó gondolkodás (nekem bejött: nincs mentség vagy kifogás, nálam sokkal rosszabb körülmények közül jövő nálam kevésbé intelligens emberek is mire vitték! Mi kell még? Ma este egy cikken dolgozom, pedig a Facebook thread-et is görgethetném unottan.)
De az átlag (80%?) számára mindez nemcsak tündérmese, hanem hazugság is. Ayaan Hirsi Ali azt írja a Hitetlen című könyvében: “Hány nő van ma életben, aki a Digfeer kórházban született Mogadishuban 1969 novemberében?”
Az átlagos, 1969-ban született szomáliai nőt megcsonkították, ismeretlen férfival kényszerítették házasságra, verték. Majd együtt éhezett a szüleivel, testvéreivel, gyerekeivel, hátrahagyta az otthonát, menekült és legalább 5%-ban erőszakos halált halt. Az átlagos szomáliai nő annyira nincs a világ legbefolyásosabb 100 embere között, hogy nem tudja megakadályozni, hogy el legyen nyomva az élet minden területén.

Éhező szomáliai nők Mogadishuban és Ayaan Hirsi Ali előadás közben:
melyik az igazi szomáliai nő?!

Ugyanúgy, ahogy azok a tanárok, akik csak két-három diákra koncentráltak a több mint harminc fős osztályban, a legjobbakra fókuszálás általánosságban sem csak igazságtalan, hanem – nem tudok rá jobb szót – köcsögség is. Azonban Malcolm X önéletrajzi munkájában azt ajánlotta az amerikai fekete vezetőknek, hogy utazzanak el Afrikába. Ez most hogy jön ide? Úgy, hogy ez az egy mondat egy egészen új világot nyitott előttem.

Úgy gondolom, a magyaroknak és európaiknak utazniuk kellene. Itthonról legalább Pozsonyt, Bécset, Krakkót, Prágát, Belgrádot, stb. (a minimumot) megnézni. De az új magyar és európai vezetőknek (inkább a vezető értelmiségnek, mint a politikusoknak) – utazniuk kellene az Európai Unión kívülre is.

Jó vagy nem jó, de ma a világ lakosságának 1%-a ugyanannyit birtokol, mint a “maradék” 99%. Ezt az 1%-ot nagylelkűségre tanítani és ösztökélni rendkívül fontos lenne.

leadership_training
Vezetőképzés: ez is fontos, nem!?

A kérdés az volt, a 0,01%-kal vagy az átlagos 80%-kal törődjem. Miről írjak, kiről írjak? Milyen nyelven írjak!? Írjak-e egyáltalán?

Közelebb vagyok a megoldáshoz most, a cikk végén? Azt hiszem, igen. Bízom benne, hogy van olyan téma, amellyel én is érdemben tudok foglalkozni és mások okulására is szolgál. Hogy ez 0,01% vagy 80%?

Azt hiszem, hosszú távon nincs igazi választásom. A zsigeri elégedetlenség, passzió, hosszú távú terv és kemény munka szintézise (vagy antitézise, kakofóniája?) nem egy tudatos hétfő esti választás egy horrorfilm megnézése előtt.

Ma este erről írok cikket. Nem érzem, hogy el kellene sietnem bármit is. Lehet, egy század százalékkal csak, de tisztább a kép, hogyan is lehetek hatékonyabb, mint vagyok.

 

Képek:

happydad

southpark

billboards

mynewplaidplants

vers.hu

playbuzz

fastcodesign

picturequotes

mirror.co.uk

nytimes

personneltoday

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s