Te miért dolgozol?

Amíg nem kezdtem el dolgozni, úgy gondoltam, hogy a munka heti 40 órás, alulfizetett, bizonytalan és nagyon meg kell becsülni.
Ezért is igyekeztem megtanulni minimalizálni a kiadásaimat: hogy ne kelljen mindig dolgoznom. Sikeresen, egyébként: Amikor 18 éves koromban elköltöztem otthonról, az első másfél hónapban a kiadásom 5.500 Ft volt. Ugyanebben az évben a több mint 5 hetes bringatúrám teljes költségvetése 30-35.000 Ft-ra rúgott.

Quote-A-penny-saved-is-a-penny-earned
Egy cent spórolása = egy cent keresése

Később a lányokkal (ez egyébként mennyivel fontosabb téma, mint a munka!) jöttem rá, hogy olyan nincs, hogy a lányok ilyenek. Az egyik lánynál a Fázok azt jelenti, hogy bújjak oda hozzá, a másiknál azt, hogy menjünk fel szobára, egy harmadiknál, hogy haza akar menni és én tűnjek el a fenébe, a negyediknél azt, hogy hideg van – és ő cidrizik. Hogyha egy egyént akarunk megismerni, ezt csak úgy lehet, ha a 0-ról kezdjük. Nincsenek közös emlékeink és élményeink, még ha úgy tűnik, hasonló helyről jövünk is. Egészen különbözőek vagyunk.

Hogy lehetnének akkor hasonló elképzeléseink a munkáról, amely ébren töltött életünk kb. egy harmadát jelenti, ha az egész életünk teljesen más, elejétől a végéig!?

alkalmazott
Nem csak alkalmazottként lehet dolgozni.

Készítettem fejben ma délután egy kis táblázatot a fejemben, amikor a villamosablakon bámultam ki. Már kiskoromtól megvan bennem a rendszerezésre való hajlam. Többek között ennek lehet mindez a következménye. Így néz ki:

Mi a célom vele? Mi a munkám társadalmi következménye? Mennyi pénzt keresek? Mennyi időt vesz el mindez az életemből? Mennyire nehéz ez a munka neked? Mennyire monoton?
1. Túlélés 1. A munkám kifejezetten káros a társadalomra 1. Én fizetek azért, hogy dolgozhassak 1. Gyakorlatilag semmit 1. Baromi könnyű 1. Ugyanazt a műveletet végzem minden percben
2. Társadalmi presztízs fenntartása 2. A munkámnak semmi hatása nincs a társadalomra 2. Ingyen dolgozom 2. Heti 5-10 órát 2. Könnyű 2. Ugyanaz a művelet pár percenként
3. Saját magam fejlesztése 3. A munkám hasznos, bár könnyen pótolható 3. Az átlagkereset alatt keresek 3. Heti 20-35 órát 3. Néha kicsit megerőltetem magam 3. Ugyanaz a művelet óránként
4. Társadalmi haszon elérése 4. A munkámnak jelentős, pozitív hatása van a társadalomra 4. Átlagosan keresek 4. Heti 35-45 órát 4. Elég nehéz 4. Néha változatos
5. Átlagon felül keresek 5. Heti 45-60 órát 5. Baromi nehéz, de azért megbirkózom vele 5. Egész különböző problémákat oldok meg
6. Dúskálok a pénzben 6. Heti 60-80 órát 6. Nehezebb, mint amit jól el tudok látni 6. Üdítően érdekes
7. Heti 80-100 órát 7. Egész más jellegű feladatok megoldása egész nap
8. Mindet

Biztos lehetne ennél jobb táblázatot is készíteni. De ma estére jó lesz ez is.

Neked milyen lenne az ideális munkahelyed?

describe-your-ideal-job
Hogyan jellemezné Önnek ideális állást?

Leírom, miket dolgozom idén, ha minden a terv szerint megy:

1, Önkéntes a Pillár alapítványban, iskolákban az EU-ról és EU-s lehetőségekről tanítok:

Mi a célom: társadalmi haszon, kis mértékben saját magam fejlesztése
Társadalmi következmény: jelentős, pozitív hatás
Pénz: ingyen
Idő: gyakorlatilag semmit (évi mondjuk 10, max. 15 alkalom)
Mennyire nehéz: könnyű
Mennyire monoton: néha változatos

volunteer
Sokak szerint minden önkéntes naiv. De nem csodálatos dolog, hogy ez a sok naiv ember ingyen dolgozik azért, amiben hisz?

2, Idegenvezető Budapesten (több cégnek)
Mi a célom: Társadalmi haszon, kicsit túlélés, nagyon kicsit saját magam fejlesztése
Társadalmi következmény: jelentős, pozitív (vagy csak áltatom magam?)
Pénz: átlag fölött
Idő: heti ~ 20 óra, évi mondjuk 25 héten
Mennyire nehéz: könnyű
Mennyire monoton: néha változatos

3, Túravezető Európában
Mi a célom: igazából nem tudom
Társadalmi következmény: bár hasznos, könnyen pótolható (mint egy villamosvezető)
Pénz: jóval átlag fölött
Idő: Gyakorlatilag minden időmet, évi 60 napban
Mennyire nehéz: elég nehéz
Mennyire monoton: üdítően érdekes

tour_guide
Mit is dolgozik az idegenvezető/túravezető?

4, Túraszervező
Mi a célom: saját magam fejlesztése – társadalmi haszon
Társadalmi következmény: jelentős, pozitív
Pénz: gyakorlatilag ingyen
Idő: évi 8-12 nap mindet, emellett több tíz óra munkaidő
Mennyire nehéz: a könnyűtől a baromi nehézig a skála minden foka előjön
Mennyire monoton: egész más jellegű feladatok megoldása: baromi érdekes

5. Író (blog, cikk)
Mi a célom: saját magam fejlesztése – társadalmi haszon
Társadalmi következmény: pozitív, de jelentéktelen ebben a pillanatban
Pénz: ingyen
Idő: napi kb. 2 óra
Mennyire nehéz: nehéz – baromi nehéz körül
Monotonitás: Más jellegű feladatok megoldása: baromi érdekes

writer
No comment.

És hogy mi következik mindebből? Semmi. Azon kívül, hogy van olyan munka is, amelyik nem heti 40 órás, alulfizetett, bizonytalan. Meg nem kell annyira megbecsülni a munkát, ha nem jó. Inkább érdemes egy jobbat találni.

Képek:

http://www.dontpayfull.com/blog/a-penny-saved-is-a-penny-earnedhttp://www.dontpayfull.com/blog/a-penny-saved-is-a-penny-earned

http://iflgazdasag.blog.hu/2015/07/21/alkalmazott_vagyok_es_ez_igy_jo_nekem_nehany_ok

http://www.job-interview-site.com/how-would-you-describe-your-ideal-job.html

http://www.cdsfl.org/youth/volunteer-opportunities/

http://www.scoop.it/t/what-i-really-do

http://perceptionvsfact.com/4m8i

Advertisements

Te miért dolgozol?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s