Áttörések az életben

breakthrough-img
Breakthrough / áttörés

Gyermekkoromban minden bizonnyal életem legnagyobb áttöréseit hajtottam végre: a hátamon forgástól kezdve a bilihasználaton át egészen a cipőfűző bekötéséig. De ezért nem érzem, hogy felelős lennék. Ha Afganisztánban vagy épp a dzsungelben születek, egészen más képességeket és igazságokat tanultam volna meg gyermekkoromban.

1 évesen
Egy évesen, édesanyámmal

A felelősségem – és gyermeki éveim hátrahagyása tizennégy éves koromban kezdődött. A teljesen szokásos történet, miszerint minden, amit a szülők tanítottak, hazugság, teljesen szokásosan kezdődött: az első szerelmi élménnyel: csalódással. (De nem minden első szerelmi élmény csalódás, a maga módján?)

De hogyan hibáztathatnám a szerelmet, ha ez kezdett el önállósítani? Ma este, 27 éves koromban nem a szüleim melletti szobában, nem a szülővárosomban élek és nem azt csinálom, amire tanítottak, hanem azzá próbálok válni, aki lenni akarok. Van ennél nagyobb szabadság?

love_dissillusion
A szerelem a képzelet gyermeke és a csalódás szülőanyja.

Ennek az áttörésnek látható jelei voltak: elkezdtem naplót írni, megittam egy-két boros kólát, eljátszottam az öngyilkosság gondolatával, a kezeim mindig véresek voltak, megismertem a punk-rock zenét és elkezdtem hosszú hajat növeszteni.

2004.jpg
15 évesen, egy bulin: érzed?!

Nem mondom, hogy lazsáltam a következő nagy áttörésig – a 2004-es nyárról írtam egy egymillió karakter hosszúságú regényt, 15 évesen, bejártam az iskolába, elolvastam néhány tucat könyvet, egy két éves párkapcsolat és még annyi minden. Majd a gimnáziumi évek is szinte véget értek – és én rájöttem, hogy amit én gondolok, az nem rosszabb, mint amit bárki más gondol. Sőt, saját magamnak én jobban tudom, mi a jó. Több bor, kevesebb kóla, elköltözés otthonról egy fűtetlen házba télen, napi ~15-20 km bringa, egy-két kisebb baleset, hazaköltözés, egy kitűnő érettségi – majd egy 5 hetes bringatúra, egyedül, a Balti-tengerhez, és vissza. Ekkortájt jöttem rá, hogy rajtam múlik, kikkel veszem körül magam. Hirtelen új ismerősök és új ismerősök és még sokkal több új ismerős. Kinyílt a világ. Smárolni lehet gimis lányokkal az utcám melletti kis játszótéren, de Észak-Lengyelország egy jellegtelen kisvárosában is. Lakni lehet egy fűtött, kellemes, meghitt családi otthonban, de a szabad ég alatt is. Hirtelen ahelyett, hogy tudnám, mit fogok tanulni 5 évig és hol fogok dolgozni 20 év múlva, nem tudtam, melyik országban fogok aludni este. Szabadságvágy. Álmok. És elkezdtem megvalósítani őket.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
A 2007-es bringatúra. Fényképezőgépet nem vittem magammal, ezért a nem jellemző esetek közül lett néhány megörökítve: a Tesómékkal eltöltött két nap egy momentuma.

A szegedi három év egyetem legnagyobb színfoltja egy lány volt, aki imádott engem. Mármint testem, a gondolataim, úgy en bloc mindent. Szexualitás: sose becsüld alá! Két nap ezzel a lánnyal és hirtelen elvakított a Nap, úgy éreztem a szellőt, mint sosem előtte a bőrpólusaimban – és az egyetemre sétálva le kellett sütnöm a szemem: szinte fizikai fájdalmat okozott az elöl és hárul dombordó lánytestek látványa. Túl voltam adagolva. Soha jobbat 😉

Szilárddal Balaton
Rock & Roll

A három év egyetemből egy évet Olaszországban töltöttem és úgy döntöttem, nem folytatom a mesterképzést történelem-olasz szakon. Töri-olaszos tanár akartam lenni? Egy kicsit igen: kb. amennyire fizikai munkás, matróz vagy épp bárpultos. Egyetem helyett kiköltöztem a barátnőmhöz, Lengyelországba. Gondoltam, kipróbálom, hogy szüleimnek igaza van-e: egy időben elvégzett 5 éves diploma nélkül legfeljebb kukás lehet belőlem. Guess what: nem lett igazuk. Nyelvtanár lettem: főleg magyart és egy kis angolt és olaszt tanítottam Poznan városában. Télen mínusz 18-22 fok volt.

Itt kezdtem megérteni a potenciálomat, a bennem rejlő óriási erőt és lehetőséget. Ha lengyel nyelvtudás nélkül elboldogulok egy hideg északkelet-lengyelországi városban, mi lehetne belőlem egy normális helyen? A turizmus hitette el velem, hogy az én munkám tényleg értékes: mind magasabb pozícióban, mind egyedül megállom a helyem – és ezért engem megfizetnek: nem véletlenül.

Guiding.jpg
Idegenvezetés / túravezetés

Az első nagy, Európán kívüli utazásom Dél-Kelet Ázsiába vezetett. Itt Dél-Laoszban, a világ egyik legszegényebb részén, ahol egy átlagos ház nemcsak olcsóbb, de végtelenül gyengébb minőségű is volt, mint ez a kb. 10.000 Ft értékű asztal, amin most írok (ne is említsük meg ezt az olcsó laptopot!), tudatosítottam magamban, amit mindig is gondoltam: a pénz, a tárgyak, a karrier nem fontosak. Ezt a leckét a hazajövetel után egy komoly, több hónapos lefolyású trópusi betegség égette bele az gondolataimba. Ekkor akartam életemben először gyereket: talán a testem megérezte közeli vég lehetőségét és az ösztönök átvehették az irányítást.

 

DSC08996.JPG
Lao halászok házai. Te laknál itt? A dédszüleid hol laktak?

Nemrég olvastam, hogy az ember a 20-as évei végén boldogtalanabb, mint később. Hát állok elébe a jövőnek. Lesz még ennél jobb? Akár lehet is. Az ember érzelemvilága végtelen. Bár tudom, hogy az élet bármikor véget érhet (és még fontosabb, tudom, hogy egyszer valóban véget fog érni!), alig várom a jövőt.

Az élet nehéz. Az élet nem habos torta. De ahogy az élet előre halad, nem az az igazi, ha megnyílik előttünk a világ, ahelyett, hogy bezáródna?

És az én boldogságom ma este? A tükörbe nézve nem kell köpnöm. Ha ma este érne véget a játék – bár hibáztam sokszor, odatettem magam az életben. Eddig ennyi sikerült. Jó érzés, nagyszerű érzés.

Nem ugyanonnan indulunk és nem ugyanúgy fejezzük be az életet. De van mentség azoknak, akik nem igyekeznek a legtöbbet kihozni az itt töltött időből?

DSC03340.JPG
2016

 

Képek helye:

https://deshannonspeaks.com/2015/05/28/breakthrough-for-me/

Saját

http://izquotes.com/quote/188840

Saját 🙂

Saját

Saját

Joseph Routon nevű fotós utasomtól

Saját

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s