Az altruizmusról avagy “A parasztok nyernek”

Az altruizmus önzetlen viselkedés: olyan viselkedés, mely nem az élőlény (ember, állat) saját érdekét, túlélését szolgálja, hanem egy másik fajtársét.

does-true-altruism-exist
– Halló! Nem, az apukám most nincs itt. Át tudok-e adni egy üzenetet? Miért jó az NEKEM? Az emberek mindig azt feltételezik, hogy altruista vagy…

Láttátok a Hét szamuráj című filmet? A nézők szavazatai alapján az IMDb-n a 19. legjobb film a világon. “[…] hatását a mozgóképes művészetre nem lehet eltúlozni. Nemzedékek meghatározó alkotóit ihlette meg, hivatkozási, viszonyítási alap, vizuális és tematikai mérföldkő, kortalan, univerzális, örökérvényű, vagy mondhatnánk úgy is, kissé direktebben és profánabbul: a világ egyik legjobb filmje.” (Innen)

sevensamurai7
A Hét szamuráj c. film egyik utolsó képkockája

Nem teszem tönkre senki filmélményét, ha elmondom, hogy ebben a filmben, amelyben védtelen parasztok kérik 7 szamuráj segítségét kb. 40 bandita ellen, a 7 szamuráj legyőzi a banditákat. A film utolsó szavai az egyik túlélő szamuráj szájából: “Ismét túléltük. Ismét legyőztek. A parasztok győztek. Nem mi.”

Te kockáztatnád az életed olyanokért, akik nem tudnak segíteni magukon!?

responsibility
Ha elég szerencsés vagy ahhoz, hogy jól élj, a te felelősséged, hogy visszaküldd a liftet a többieknek.

Majdnem 27 év eltelte után arra jutottam, hogy magamat nem tudom tovább fejleszteni, ahogy előtte azt hittem, a végtelenségig. Ahol előtte végtelen szabadságot láttam, most egy szürke, kikerülhetetlen tűzfal magasodott. Ekkor döntöttem úgy, hogy mivel a saját életemet nem tudom tovább fejleszteni, ideje, hogy másokkal kezdjek foglalkozni.

“Minden személynek döntenie kell egy bizonyos pontnál, hogy a teremtő önzetlenség fényében fog járni, vagy a romboló önzés sötétségében. (…) Az élet ismétlődő és sürgős kérdése: “Mit teszel másokért?”” (Martin Luther King)

Vegyük ki istent és a moralizálást, fényt és sötétséget: Egy bizonyos ponton döntened kell arról, hogy másokért vagy magadért fogsz élni, tenni.

individual_martin_luther_king
Az egyén nem kezd el élni addig, míg felül nem emelkedik a kicsinyes problémáin és el nem jut  az emberiség nagyobb gondjaihoz.
Az egyik első kritika, amit kaptam világmegváltó terveim ecsetelése során kaptam, így hangzott: Miért akarsz olyanoknak segíteni, akik nem képesek magukon segíteni?
A kritika jogosnak hangzik. Ha mindenkit magára hagynánk, az erősek élnének túl. Ha senki sem adna pénzt a kéregetőknek, ők vagy új pénzkeresési formát keresnének – vagy meghalnának. Ha mostantól mindent túszt lelőnénk és nem tárgyalnánk terroristákkal, nem lenne több túsz. Megoldódnának a problémák, nem igaz?
problems_solved
Biztosan így akarjuk megoldani a problémáinkat?
Ez az kritika túlságosan leegyszerűsítő és hiányzik belőle az empátia. Sok mindenben lehetünk erősek, de mindenben nem. Épp egészséges vagyok, épp jól keresek és épp az élet nagyon könnyűnek tűnik, de nem egyedül állok. Diogenész sem állt egyedül, Nagy Sándor sem állt egyedül.
Te cikket nem tudsz írni, én házat nem tudok építeni. Te olaszul nem tudsz, nekem probléma kitakarítani a lakásom. Te alig utaztál életedben, én pedig talán sosem vettem egy hosszú nadrágot egyedül.
ant_society.jpg
Egy társadalomban segítünk egymásnak, nem?
Adhat erőt azokért küzdeni, akik nem tudnak saját magukon segíteni?
Volt már olyan, hogy valaki segített neked?

Létezik az altruizmus? Több embert sikerült már életemben meggyőznöm, hogy az ember, mint egyén, legvégső soron mindent magáért tesz. A legtöbben ellenérvnek a szerelmet (pont a szerelmet!) hozták fel. Még ha a kevésbé radikális szeretetre gondolunk is: legvégső soron nem azért akarjuk a másik mosolyát látni, mert akkor végre mi is mosolyoghatunk!?. Természetesen az altruizmus sem különb. Én azért tartom ezt hasznosnak a magam számára, mert semmilyen más utat nem láttam: ez volt a nyerő folytatás. Mint egyén, sosem szabadulhatunk ettől a körtől. De mint a társadalom tagja, óriási különbség, hogy az életed célja, lényege Te magad vagy – avagy mások.

important-excuse
Ha ez fontos, megtalálod a módját. Ha nem, akkor kifogást találsz majd rá.
Az önzetlenséget ugyanúgy ki lehet próbálni, mint a fapados repülést, a búvárkodást vagy a legújabb ízesítésű joghurtot a sarki boltból. Te megpróbálsz úgy viselkedni, hogy ez az önzetlen viselkedésed ne a saját, hanem egy másik lény célját szolgálja?
selfish
Tanítsunk nagylelkűséget és önzetlenséget, mert önzőnek születtünk.
Képek:

http://thecontextofthings.com/2014/05/30/true-altruism/

http://geekz.blog.hu/2012/03/26/kurosawa_retrospektiv_a_het_szamuraj

Pinterest

Google keresés

http://otteronarock.com/ant-spirit-animal-totem-the-collective/

http://kristadial.com/2012/07/motivational-monday-you-can-do-anything-but-not-everything/

http://www.azquotes.com/quote/73900

A világ legboldogabb országa

Az eddigi cikkekkel ellentétben ma egy olyat írok, amelyről gyakorlatilag semmit nem tudok. Nem tudom, melyik a világ legboldogabb országa, de kíváncsi vagyok. Lássuk.

how-feeling-today-02.jpg
Milyen boldognak érzed ma magad?

A téma onnan jött, hogy tegnap egy beszélgetés során arra jutottam, hogy az embert abban lehet jól motiválni, ami mérhető. Úgy lehet motiválni magunkat, ha kis célokat tárunk magunk elé és azokat elérjük. Én így vagyok a kb. 120 soros teendők listámmal, de éppen így néztem végig az IMDb top 250-es listáját és lassan érek a Nagy Könyv TOP 100-as listájának végére. Az is felmerült bennem, már sokadjára, hogy ha boldogságot mérni lehetne, az emberek ezzel talán szívesebben vágnának fel, mint a pénzükkel.

money-happiness

Tehát melyik a világ legboldogabb országa?

2016. március 20 környékén, amely a boldogság világnapja, az idei lista is megjelent. A tíz legboldogabb ország, idén, az ENSZ Boldogság-indexe szerint:
– 10. Svédország
– 9. Ausztrália
– 8. Új Zéland
– 7. Hollandia (amikor nemrég ott jártam, én is óriási boldogságot tapasztaltam)
– 6. Kanada
– 5. Finnország
– 4. Norvégia
– 3. Izland (egy angol nyelvű cikket írtam az itteni élményekről)
– 2. Svájc
– 1. Dánia

UN-happiness-2016

Ezzel szemben a világ 10 legkevésbé boldog országa között 8 afrikai és 2 közel-keleti ország (Szíria és Afganisztán) található.

Milyen érdekes: nem lehet, hogy mind a 10 legboldogabb ország nyugati kultúrájú? Mennyire dekadensek az emberek: boldogok képesek lenni, amikor Európa összedől és keletre kell nyitni? Hehe.

keletebbre

Érdekesség, hogy a világ 10 legboldogabb országába magyar útlevéllel különösebb huzavona nélkül el lehet jutni, 5 országban egyenlő jogokkal rendelkezünk az ott élőkkel, mint európai állampolgárok és még 2-ben jogilag igen egyszerűen le lehet telepedni, munkát lehet vállalni.

Ha már ennyi országot megemlítünk, akkor Magyarország sem maradhat ki: Magyarország az ENSZ felmérésében idén a 91. helyen végzett a 156 ország közül. Ezzel Szerbia, Románia és Lengyelország is megelőzött bennünket, viszont boldogabbak lettünk  a görögöknél, a bolgároknál, és az ukránoknál is. Egyébként tavaly óta sokkal boldogabban vagyunk, a többiekhez képest: 2015-ben 104.-ek lettünk. Egyetlen általam figyelt forrás sem emelte ki, hogy javultunk tavalyról. Nem mintha egy bombahír lenne, de mégis pozitív azért. Forrás itt és itt.

happy_day
Ha kitelik az erődből, hogy valakit boldoggá tégy, tedd meg. A világnak szüksége van minderre. Nemzetközi boldogság-nap: március 20

MINDENKI MEGNYUGODHAT: ismét rosszul teljesített az ország, van okunk panaszkodni. De mit is mér pontosan ez a boldogság-index!?

A kutatáshoz egy főre jutó GDP-t, a szociális támogatásokat, a korrupcióérzékelést, az adományozási hajlandóságot, várható élettartamot és a személyi szabadság szintjét vették alapul. Forrás itt.

De tényleg ettől leszünk boldogok!? Vagyis ezek hiánya tényleg a boldogtalansághoz vezet? Nekem a boldogság és ország kapcsolatáról Bhután jut eszembe. A kis ország ugyanis visszautasította a GDP-t (bruttó haza termék), mint az országot elsődlegesen jellemző számot és Bruttó Nemzeti Boldogságot mérnek. A Bruttó Nemzeti Boldogság mutatója 9 kategóriában 33 szempont szerint áll össze. Ezek a kategóriák: pszichológiai jólét, életminőség, egészség, oktatás, kultúra, időbeosztás, jó kormányzás, közösségi kapcsolatok, természeti sokféleség és fenntarthatóság. Forrás itt.

bhutan happy.jpg
Bhutáni gyerekek

Bhután a világ egyetlen országa, amelynek királya és kormánya – az alkotmányban is deklaráltan – azért dolgozik, hogy a bhutáni emberek boldogok, illetve még boldogabbak legyenek. Forrás itt.

Persze Bhutánban más furcsaságok is vannak Magyarországhoz viszonyítva. Például 1999-ig a TV be volt tiltva államilag. Meg a 700.000-es népesség 20 nyelven beszél. Meg a turistáknak napi 250 USD-t (~70.000 Ft) kell fizetniük, mindössze azért, mert belépnek az országba. Igaz, ebben már benne van a szállás, étel, idegenvezető és belépők. Forrás itt és itt.

412665_10150896562258303_1051198765_o.jpg
Melyik gazdaság eredményesebb: USA vagy Costa Rica?

Aztán van egy másik nagyobb lista, amelyet a Happy Planet Index mér le. A várható élettartamot, az emberek elégedettségét az élettel, valamit az ökológiai lábnyomot. Itt a győztes Costa Rica, amelyet Vietnam és Kolumbia követ. Magyarország ismét hasonló helyen végez, 99. helyen a 151 közül. Forrás itt.

Boldogságot mérni legalább olyan nehéz feladat, mint egy ritka és csalóka pillangót foglyul ejteni.

(Innen)

Ma délelőtt eddig jutottam. De lesz még folytatás 🙂

to-be-continued

Képek:

http://www.livescience.com/16534-denmark-happiest-country-misses-top-10.html

http://www.jasonshen.com/2011/life-lesson-money-can-buy-happiness/

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/denmark-happiest-country-for-third-time-united-nations-report-a6934196.html

http://kapcsolat.hu/blogszemle/hocipo-orbanvikipedia-keleti-nyitas

http://www.shelivesfree.com/2014/03/oh-happy-day.html

http://worldkings.org/news/other-tops/the-journey-to-promote-the-immutable-records-in-the-world-no-26-bhutan-the-first-country-in-the-world-use-gnh

http://greenr.blog.hu/2012/06/17/a_brutto_nemzeti_boldogsag_mutatoszamrol_bhutanban_es_japanban

http://www.huffingtonpost.com/brian-cronin/did-back-to-the-future-or_b_8344288.html

 

I fucking love science – tényleg ilyen egyszerű a világhír?

Itt van egy lányka, mindjárt nézem, ’89-ben született, kb. velem egyidős. Biológiát tanult, kedveli a tudományokat. 2012-ben, 22 évesen, diploma előtt 2 hónappal elindítja a weboldalát. Állítása szerint sosem gondolta, hogy néhány tucat barátján kívül más is érdeklődne a vicces képei iránt. Ehelyett első nap 1000 like Facebookon, fél éven belül 1 millió, mostanra 24 millió felett, hetente több mint 80.000 új “tetszik” érkezik. Az én Facebook ismerőseim közül is 36-an kedvelik az oldalt. Most tudom meg, hogy a feleségem is ismeri! Hahh!

IFLS_Elise_Andrew.png
Elise Andrews, az IFLS alapítója. Nagy meglepetést váltott ki az internetes közösségből, amikor kiderült, hogy ő lány. 2013-ban!

Miért világhírű a weboldal? Mert vicces, rövid és könnyen emészthető: így a Facebook legnagyobb, legismertebb, így de facto legnépszerűbb tudományos weboldala. Egyesek annak is tulajdonítják a sikert, hogy ez egy nagyszerű válasz a rengeteg alternatív gyógyászatot, áltudományos hírt, hamis információt megosztó ismerősök ellen, velük szemben. Nem értek igazán egyet. Megosztom, mert vicces. És még igaz is? Ez pont elég. Nem hiszem, hogy mélyebbre kellene ásni.

mushroom.jpg
Brokkoli vagyok és úgy nézek ki, mint egy fa! Dió vagyok és úgy nézek ki, mint egy agy! Gomba vagyok és UTÁLOM ezt a játékot!

És ez elég arra, hogy valaki meg akarja venni a honlapot 8,9 milliárd forintért? Szerintem simán.

Hadd hagyjam magam mögött a magyar mentalitást és gratuláljak: sikeres lettél, Elise Andrew. Gratulálok! Azon gondolkodom, hogy a sikered egy tudósé vagy inkább egy popsztáré? Valószínűleg a kettő keveréke: egy részről a magánéletedről már túl sokat tudok: bioláris, depressziós vagy és miattad tanultam meg, mi a trichotillománia, amiben szenvedsz. Miközben alig tudom, Lagzi Lajcsi épp börtönben van-e vagy tényleg lopott-e áramot! Más részről, “kék a szeme, arca csupa derű” helyett olyasmikkel lettél híres, mint “mit tesz a sugárzás az emberi testtel“.

lSeq2ez.jpg
Az intelligencia az a képesség, amellyel alkalmazkodunk a változáshoz. Stephen Hawking

Az egyik nagy kérdés, amely engem foglalkoztat az, hogy a keresletet és kínálatot hogyan tudjuk befolyásolni. Mire gondolok? Arra, hogy én is tudok meztelen nős képeket kitenni és bulvárcikkeket írni (Na jó, sosem próbáltam. Na jó, nyilván nem menne. De ez mégsem tűnik túl bonyolultnak.) Ezzel olyasmit kínálnék, amelyre biztosan lesz kereslet. Oké. De ha ezeket betiltanánk, akkor a ma délután bulvárcikkeket olvasók mit olvasnának?
“A” verzió: semmit. Még kevesebb információhoz jutnának. A háztáji pletyka unalmasabb és sivárabb lenne.
“B” verzió: eggyel jobbat. Nem mély, tudományos magazinokat és egzisztencialista filozófusokat. De mégis, egy kicsit jobbat.
“C” verzió, a valóság: a kettő keveréke, de milyen arányban?

supply_demand.jpg
Kereslet és kínálat (USA-Mexikó drogpiac)

Tisztelem Kim Kardashiant? Nem. Tiszteljem Elise Andrewt? Nem tudom.

 

Ezt a posztot valószínűleg 5-40 ember fogja elolvasni. A legutolsó IFLS kép 49.000 like-ot és 11735 megosztást kapott és elvileg több mint 24 millió embert ért el a Facebookon, mivel ennyien kedvelik az oldalt.

actresses
Híres színésznők, akik imádták/ják a tudományt

Én optimista vagyok. Hiszek abban, hogy az ember többet kihozhat magából, az életéből. De annyira nem vagyok elvakult, hogy úgy gondoljam, mindenkinek olyan életet kell élnie, amely szerintem értékes. Tehát, összességében?

Gratulálok, Elise Andrew és sok sikert kívánok. Nagyon örülök, hogy nem a meztelen képeiddel lettél híres, ezt már úgyis túl sokan megtették. Nagyon örülök, hogy nem tudománytalan alternatív gyógyászatot hirdetsz. Remélem, sokan elgondolkodnak a képeiden, posztjaidon és egy értelmesebb jövő felé tereled a világot. Legvégső soron veled együtt én is ezt akarom, ahogy még rengetegen. Legvégső soron egy célért küzdünk: hogy a világ egy élhetőbb, értelmesebb hely legyen.

oil
Azt akarod elhitetni velem, hogy az embereknek rendelkezésükre állnak olyan energiaforrások, mint a napfény, víz, bioüzemanyag, szél és geotermikus energia – és az olaj miatt ölik egymást!? 

Képek:

Google keresés

http://indulgy.com/post/iHhwqaRtf1/i-fucking-love-science

Imgur.com

http://cherryteresa.com/wp/tag/i-fucking-love-science/

Imgur.com

Európai Unió = béke?

Nemrég egy késő estébe / kora hajnalba nyúló beszélgetés során két jó barátom megkérdezte, miért szeretem az Európai Uniót. Az első mondatom az volt, hogy azért, mert 71 éve béke van Európában. Legalábbis az EU-s tagállamok között.

eu_peace_flag_peace_symbol

 

Ez most azt jelenti, hogy imádni kell az EU-t!? Nem feltétlenül. Ettől még az EU lassú, bürokratikus, van benne korrupció, intézményi reformra szorul és még sok más probléma van vele. De nem kisebb bajok ezek, mint egy háború!?

Ritkán találkozom olyannal ma Magyarországon, aki tényleg hinne az EU-ban vagy őszintén szeretné azt. De nemrég rájöttem, hogy milyen ritkán találkozom olyasvalakivel, aki tényleg hinne Magyarországban vagy szeretné azt. Az egyik különbség az, hogy egy politikai vagy gazdasági probléma miatt senki nem beszél Magyarország eltűnéséről és megszűnéséről, míg az EU-éről nagyon gyakran. Ez olyan trendi téma lett: az EU össze fog omlani, el fog tűnni, gyenge, stb. Pedig ez kicsit bonyolultabb ennél, szerencsére.

superstate_break_up
Felbomlás vagy föderális állam (Európai Egyesült Államok)

Bár Magyarország néhány nap múlva pont 12 éve lesz az Európai Unió tagja, az EU jóval korábban kezdte meg a karrierjét. Egészen régen, 1950. május 9-én, amikor Robert Schuman, francia külügyminiszter meghívta Németországot és minden más európai országot, hogy demokratikusan, együtt kezeljék a szén- és acélkészleteiket

EZ KÖRÜLBELÜL 16-SZOR OLYAN FORMABONTÓ, MINTHA MA MAGYARORSZÁG SZLOVÁKIÁT, SZERBIÁT, ROMÁNIÁT EGYÜTT MEGHÍVNÁ EGY VALÓS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE! Németország és Franciaország régebb óta ellenségek, mint bárki más a Földön.

1950. május 9-én még 5 éve sincs, hogy német és francia katonák egymást gyilkolták!! És mégis sikerült megegyezni! Mert legvégső soron nem jobb békében együttműködni, mint gyűlölni egymást?!

french-german-friendship
Milyen szívesen látnék magyar zászlót egy hasonló képen…

1951-ben 6 ország: Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország és a Benelux államok megalapítják az ESZAK-ot, az Európai Szén- és Acélközösséget a Párizsi szerződésben.

HOGY MIÉRT SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG? Mert szén és acél nélkül nincs háború. És ez bejött. 1945 óta az ESZAK / Európai Közösség / Európai Unió tagállamai között nincs háború.

EU-peace
Az Európai Unió 2012-ben Nobel-békedíjas

2012-ben ez Európai Unió béke Nobel-díjat kapott, amiért a háború kontinensét a béke kontinensévé változtatta. Szerintem több mint jogosan. A Föld többi kontinensén a háborúk nem voltak olyan elterjedtek, mint Európa történelmében, mára mégis ez a Föld legbékésebb részeinek egyike.

Van is egy olyan kifejezés, hogy Pax Europaea, amely pontosan azt jelenti, amit itt fentebb leírtam. Szerintem ez olyasmi, amiért mindenkinek (legalább) egy plusz pontot kellene adnia az EU-nak, aki inkább kedveli a békét, mint a háborút.

einsten_war_peace
Inkább oktatnék békét, mint háborút; és szeretetet, gyűlölet helyett. Albert Einstein

Képek:

http://europa.eu/rapid/press-release_SPEECH-12-930_en.htm

http://www.economist.com/node/21555916http://www.economist.com/node/21555916

http://www.consulfrance-atlanta.org/spip.php?article4600

http://www.azquotes.com/quote/857897

 

Mi a f@sz az a Couchsurfing!?

Kezdjük a kiejtésnél. Ez nem kócs-szörfing. Ha így használod, a külföldiek nagy része nem tudja majd, hogy miről beszélsz. A helyes kiejtés: káucs-szörfing.

cs

Tehát mi az a káucs-szörfing, a kanapé-szörfölés? Egy internetes oldal/közösség, amelyben egyes emberek
a, felajánlják a kanapéjukat / ágyukat / padlójukat / szobájukat / lakásukat ismeretleneknek.
b, elfogadják a felajánlott helyet ismeretlenektől
c, az első kettő együtt
d, ez az ott alvás kicsit soknak tűnik, úgyhogy egy kávéra találkozunk vagy épp tanácsokat kérünk és adunk online

Tehát attól, hogy megszállsz másoknál, neked nem kell felajánlanod a lakásod. Van, aki az előbbit, van, aki az utóbbit szereti kizárólag csinálni. No pressure.

P1140143
Brest, Belarus: betoppantunk egy születésnapi partira, 2014

Na most ez cool vagy nem?

Hát rohadtul cool, szerintem. Ez egy olyan világ előszele, ahol sokszorosan bezárt ajtók mögött vacogás és az ismeretlentől való félelem helyett beengedünk egy ismeretlent a lakásunkba / ismeretlenként betérünk valakihez.

DSCF6429
A “kanapé” megbeszélés kérdése. Öt csillagos hotellakosztálytól 1,5 négyzetméterig a földön. Az utóbbi valószínűbb, ha többen utaztok, mint mi, itt 4-en. Baia Mare/Nagybánya, Románia, 2013

Érdekes, hogy az első káucs-szörfing élményemnek semmi köze az internethez. Vonattal leérünk Genovába, Milánóból, egy barátnőmmel, aki életében először lát tengert. Este a tengerparton sétálunk, majd késő délután elkezdünk felfelé gyalogolni. Kb. egy óra után megérkezünk a “várhoz”, ahová igyekeztünk. Ahová nem lehet bemenni. Egy lerobbant házba mellette viszont igen. Ahol a legfelső emeleten egy éppen próbáló zenekarba botlunk. A próba végén pedig megkérdezik, hol alszunk. Még nem tudjuk. Tényleg? Akkor miért nem alszunk nála. Ez a német srácot jelenti, nem emlékszem, hogy gitározott vagy dobolt. Mi ketten beülünk a kocsiba, a banda többi, olasz tagja mellé, ő biciklizik lefelé.
A lakásában -jól nevelt fiú lévén- megkérdezem, hogy másnap mikor megy el reggel, hogy mi is indulhassunk. Ja, ugyan, maradjatok csak – mondja, odanyújtja a lakáskulcsot, majd megkérdezi: -Hogy is hívnak titeket?
Ekkor még mi sem tudjuk az ő keresztnevét.

P1110869.JPG
Ukrán vendéglátás. Chernivtsi / Csernyivci, 2013. Nem tűnik érdekesebbnek, mint egy hotelszoba!?

Én azóta sem tudok elképzelni ilyen szintű bizalmat ismeretlenek iránt. De azóta több mint egy tucatszor szálltunk meg Brazíliától Ukrajnáig másoknál és sokszor aludtak nálunk is vendégek.

Sokszor lehet olvasni/hallani, hogy a Couchsurfing az ingyen szállásról szól. Ugyanúgy, ahogy az ingyen ebéd sincs ingyen, a szállás sincs ingyen. Ne érkezz meg éjjeli 11-kor vagy hajnali 1-kor egy szállásra, hogy bedőlj az ágyba (vagy kanapéra vagy padlóra), hogy másnap reggel otthagyd a helyet. Ha hotelt szeretnél, menj egy hotelbe. Ha utálod a hoteleket, de nem akarsz sokat beszélgetni, menj egy AirBnB-s szobába vagy lakásba (hotel és AirBnB = taxi és Uber).

ingyen_ebéd
Nincs olyan, hogy ingyen ebéd. Nincs olyan, hogy ingyen szállás.

De ha nincsen ingyen, akkor mi a Couchsurfing ára? Az, hogy elcsevegsz a szállásadóddal. Hogy elmondod, mi az, hogy magyar vagy, merre utazol. Ha rendes vagy, viszel egy kis ajándékot (mi szoktunk, mások ritkán). Az igazi ár az időd, amit eltöltesz az általad választott személlyel vagy személyekkel. Szeretsz emberekkel lenni, beszélgetni, olyan emberekkel találkozni, akikkel egyébként sosem tennéd? Akkor a Couchsurfing nemcsak ingyen van, hanem még nyersz is vele.

DSC00004
Megérkezünk az első izlandi éjszakai szállásunkra, Keflavikba. 2015

Nehéz használni a Couchsurfinget? Képesnek kell lenni használni egy egyszerű keresőprogramot (Hova mész?  Izlandra megyek), kiválasztani a dátumokat és írni egy (néhány tucat) levelet olyanoknak, akiknél szívesen megszállnál. Előtte töltsd ki a profilod, ez lesz az útleveled, amely alapján megítélik, hogy beengedjenek-e a lakásukba.

Ahhoz, hogy a kaland elkezdődjön, néhány óra munkára lesz szükséged. Belefektetsz néhány óra munkát abba, hogy kalandosabb legyen az életed, új emberekkel találkozz és megspórolj néhány tízezer forintot rövid- és még többet hosszútávon?

És még egyszer, legutoljára: a Couchsurfing kiejtése: KÁUCS-SZÖRFING. 🙂

tanultam_ma_is_valamit.png
Ma is tanultam valamit

Képek:

https://blog.expensify.com/2014/10/21/expensifier-of-the-week-couchsurfing/

Saját 🙂

Saját

Saját

Google keresés

Saját

Google keresés

Nem szereted a hollywoodi filmeket? Filmajánló!

Egyre többet hallok az amerikai kultúra negatív hatásairól Magyarországra és egész Európára. Egyre többször hallok az unipoláris világról, amelyben Amerikáé a vezető szerep és határozza meg az irányvonalakat.

Pax-American
Unipoláris világban élünk? Ha igen, ez mennyire probléma szerinted? Miért?

Ezt valószínűtlen, hogy Te fogod megváltoztatni, hacsak superman-ként nem tudod legyőzni a US Armyt és megsemmisíteni a teljes US culture vonzóerejét. De amit nemcsak megtehetsz, hanem felelős is vagy érte, az, hogy Te mit teszel.

Eleged van a plázákból? Ne járj oda. Eleged van az ostoba, értelmetlenül akciódús filmekből? Nézz mást!

crime_punishment.png
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Olvasd el, mielőtt Hollywood megteszi!

Egyébként nincs könnyű dolgod. A demokrácia és a szabadság nem arról szól, hogy az állam felelősséget vállal azért, hogy Te kiteljesedj és boldog légy. A demokrácia és a szabadság arról szól, hogy ahelyett, hogy fáraó rabszolgákat tartana vagy a kiváltságosnak születettek zsákmányolnák ki a szegénynek születetteket; a tehetségesek és okosok használják ki a butákat és lustákat. Marketing vagy rabszolgaság? Én abszolút az előző mellett állok. Csak úgy gondolom, még jobb és szebb lenne a világ, ha az emberek még tudatosabbak lennének és kevésbé használnák ki őket.

Slavery_democracy
Ha 100%-ban lopjuk el valaki munkájának a gyümölcsét, az rabszolgaság. Hány százalék nem rabszolgaság?

Szóval vissza a címhez. Filmek. 2016-ban, internet hozzáféréssel az indok, hogy neked megszabják, mit nézz és milyen kultúrát kapj, az szinte értelmetlen. Azért csak “szinte”, mert ha nem veszed a fáradságot, hogy mást nézz, valóban propagandát kapsz a rádióból, TV-ből, plázamoziból. De TE JOBB VAGY, MINT A MAGYAR ÁTLAG, NEM? TE VESZED A FÁRADSÁGOT, NEM!?

plaza_Hollywood
Hollywood Plaza, Hong-Kong

Igen, veszem a fáradságot. Akkor merre induljak el? Én 16 éves koromban rendszeresen kezdtem filmeket nézni a TV-n kívül és arra jutottam, hogy ez a művészeti ág nagyon mély és sokrétű. Olyan film is van, amelyiket nemigen tudod napokig kiverni a fejedből. Olyan film is van, amelyiket szabályosan fizikai szenvedés végignézni és utána esetleg megváltoztatja a gondolkodásod. Olyan film is van, amelyiket egy filmfelvétellel vettek fel. Olyan film van még, amelyiket 90 éve csináltak. Olyan film van még, amelyiket 12 évig  forgatták. Van olyan film, amelyiket Argentínában forgatták. Vagy NémetországbanRomániában. És olyan, amit Magyarországon. És olyan is, amelyik szinte rólad szól. Valószínűleg, legalábbis. Veszed a fáradságot, hogy megtaláld?

hero-film-posters.jpg
Alternatív poszterek

Ahogy mondtam, ez fáradságba kerül. De pénzbe épp nem – vagy nagyon kevésbe. MAGYARORSZÁGON A LETÖLTÉS ÉS FILMNÉZÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATRA LEGÁLIS. A feltöltés viszont nem, ez csak tolerált. Itt van egy és még egy leírás, hogyan is tölthetsz le filmeket. Vagy letöltés nélkül, ingyen is nézhetünk filmeket.

Nem tudod, mit nézz, hol keresd?

IMDB_top_250
Az általam ismert legteljesebb filmadatbázis: IMDb

Ha hasonlít az ízlésed a világ átlagemberéhez, akkor ajánlom az IMDb legjobb 250 filmjét, a nézők szavazatai alapján. Ezeket a filmeket néhány év alatt megnéztem, bár a lista folyamatosan változik. Erről írtam is egy cikket, ajánlva a kedvenc filmjeimet róla.

Az én kedvenc filmem a Cool Hand Luke, egy Magyarországon nagyjából ismeretlen film.

A spektrum végtelen. Megnézel ma este egy japán filmet? Indiai filmet? Vagy dogmafilmet? Vagy magyar filmet? Veszed a fáradságot?!

van_valami_furcsa
A “Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” című film egy jelenete: a kedvenc új, magyar filmem

Képek:

http://www.globalresearch.ca/the-case-for-bringing-syria-into-the-shanghai-cooperation-organization-sco/5427550?print=1

http://www.coloribus.com/adsarchive/prints/library-promotion-crime-and-punishment-6934855/

http://www.discoverhongkong.com/in/shop/where-to-shop/malls-and-department-stores/plaza-hollywood.jsp

http://www.shortlist.com/entertainment/films/the-30-coolest-alternative-movie-posters-ever

http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/11/14/van_valami_furcsa_es_megmagyarazhatatlan_ebben_a_van_valami_furcsa_es_megmagyarazhatatlan-klipben/

 

Ami neked a könnyebb út, ott nekem a könnyem hullt

A cikk alapvetése szerint leírtam volna valamelyes rosszallással (erről egyébként le akarok szokni), hogy míg az emberek a könnyebb utat választják, én másként élek és gondolkodom.

think_different.png
Gondolkozz másképp!

De mindez után eszembe ötlik: én is a könnyebb utat választom. Nekem már 15 évesen szinte fizikai fájdalmat okozott a TV nézése. Abbahagytam tehát. Nehezemre esett otthon maradni a triatlonedzés helyett. Tehát eljártam edzeni. Nehezemre esik alkalmazottként dolgozni: egyéni vállalkozó vagyok. És anélkül, hogy különösebben megerőltetném magam, beállok erre a (szerintem) felfelé ívelő, spirálszerű ívre.
Hogyan is írta Kertész Imre a Sorstalanság legutolsó oldalán?

[…] nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság.

easy-way-out
Ez nem a könnyű kiút. De a könnyű út működött!?

De ismét visszatérek a kezdeti, gondolati problémához: Elon Musk három gyerek közül épp a középső volt, Dél-Afrikában született és nőtt fel, gyerekkorában pedig nagyon sokat szívatták, egyszer félholtra is verték. Ma a világ 68. leggazdagabb embere, akinek a nevéhez olyasmik kötődnek, mint a PayPal (internetes fizetés), SpaceX (űrutazás) és Tesla Motors (elektromos autók) – és nemrég a világ leginspirálóbb vállalkozójává választotta a Business Insider. Az “igazi Vasember”, azzal jutott idáig, hogy mindig a könnyebb utat választotta? [Dél-Afrikában nem volt annyi lehetőség, az agyát működtetni akarta, jó érzéke volt a tudományokhoz és ezt nem bírta veszni hagyni]? Vagy azzal választja a könnyebb utat, hogy ezen a héten is 80-100 órát dolgozik [munkaalkoholista]?

Ha ezt állítom, mindössze ennyit sikerül mondanom: amit teszünk, az a könnyebb út. Még egyszerűbben: amit teszünk, azt tesszük. De ennél mindenképp mélyebbre szeretnék ásni.

Musk_Obama
Elon Musk és Barack Obama a Falcon 9 fellövési állomásán

Tehát miért ülök én vasárnap kora délután a gépem előtt és gépelek egy cikket? Hogy alakult, hogy számomra ez a könnyebb út? Úgy alakult -többek között-, hogy nemcsak az objektív jó és rossz fogalmát sikerült elvetnem, de az objektív könnyű és nehéz fogalmát is. A világon minden fontos dolog szubjektív.

Tényleg élvezed, ahogy az életed éled? Tényleg úgy gondolod, hogy jó, amire felteszed az életed?

every_man_dies_not_every_man_lives
Minden ember meghal, de nem minden ember él igazán.

Ezeket a kérdéseket akár naponta is felteszem magamnak. Ezt nemcsak azért teszem meg, mert sok időm van, hanem mert türelmetlen is vagyok. És arra jutottam, hogy rengeteg mindent, amit a körülöttem élők nagyra tartanak, nekem egész egyszerűen semmit nem jelent. Az öltözködés, a társadalmi presztízs, a kényelem, az egyéjszakás kalandok, a biztonság, a pénz felhalmozása. (De valójában élvezetet, jó érzést nyújt mindez másoknak? Valakinek biztosan. De az a rengeteg ember, aki trendek szerint éli az életét, nekik tényleg jó ez!? Nem arról van szó, hogy könnyebb nem átgondolni mindezt!? Hogy végtelenül egyszerűbb alkalmazkodnod egy értékrendhez, ahelyett, hogy kialakítanál egyet, amely valóban működik számodra?!)

I_am_fine
Jól vagyok.

Leülök ma este, hogy elkezdjek egy pályázatot írni az Európai Unió intézményrendszerének megreformálásról? Leülök ma este lengyelt tanulni? Beteszem azt a ’60-as évekbeli, francia egzisztencialista filmet, amit szinte kín nézni, mégis rengeteget tanulok majd belőle? Elmegyek a könyvtárba vagy antikváriumba, hogy elolvassam a Nagy Könyv TOP 100 könyvből a hátramaradó néhány könyv egyikét? Vagy elszöszmötölök az interneten? Alszom egyet délután? Hallgatok egy jó kis régi zenét? Kimegyek sétálni vagy futni?

Melyik a könnyebb út? Melyik a legjobb út?

happy_of_everything
A legboldogabb embereknek nincs mindenből a legjobbjuk, csak mindenből a legjobbat hozzák ki.

 

 

És felötlik bennem, az utóbbi napok, hetek gondolataival összhangban, mit is szeretnék elérni. Azt szeretném elérni, hogy egy új trend jöjjön létre, amely összefogja azokat a fiatalokat/embereket, akik ki akarják hozni a maximumot az életükből = nem félnek kísérletezni és kockáztatni; akik saját maguk akarnak meggyőződni a külvilágról = utaznak; akik a szubjektív értékrendjükre koncentrálnak ahelyett, hogy mások véleménye befolyásolná őket. Egy könnyebb utat mutatni és nyújtani azoknak, akik a középtől, az átlagostól ilyen radikálisan térnének el.

De az én hősöm nem pont az, aki nem választ olyan utat, amelyet bárki mutat? Ki segített Elon Musknak, hogy a világ egyik legjobb egyetemén a PhD képzést két nap után otthagyja, hogy vállalkozó legyen és hogy saját szavaival „fontosabb problémákkal foglalkozzon, amik befolyásolják az emberiség jövőjét”?Ki ültette el a gondolatot a fejemben, hogy Magyarországon kívül is van élet? Hogy nem kell több, csak egy bicikli, hogy lássam a világot? Köszönöm Nektek. Apa, Anya, Boris, Szilárd, Herpai József és még sokan mások.

be-your-own-hero
Légy a saját hősöd!

Képek:

http://dr7key.deviantart.com/art/Collection-Think-Different-111767520

https://en.wikipedia.org/wiki/Elon_Musk

https://veganizemeblog.wordpress.com/2012/08/30/not-the-easy-way-out/

Pinterest.com

https://yolofan.wordpress.com/tag/elet/

http://healthy-chicks.com/2012/01/29/making-the-best-of-it-quotable-sunday/

http://markbrodinsky.com/chasing-heroes-its-just-about-life/